Dream Szépségszalon: 4024 Debrecen, Piac u. 40.
Kövess bennünket:



Kozmetika

Kovácsné Szilágyi Valéria– 0630/985–4840

Kozmetika

Szeretettel köszöntök mindenkit, Szilágyi Valéria vagyok.

Kozmetikus végzettségemet 2019. májusában szereztem meg a Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában, majd 2019. októbertől - 2021. október végéig egyéni vállalkozóként dolgoztam Mikepércsen.

2021. novemberétől pedig a Dream Szépségszalon büszke tagja lehetek.

Munkám során törekszem a tökéletességre, szolgáltatásaimat és kezeléseimet a vendégek igényei szerint igyekszem bővíteni.

Elsődleges célom, hogy a hozzám érkező vendégek bőrét szépítsem-frissítsem arckezelés, vagy arcmasszázs formájában. Ezeken túl minden szolgáltatásomnál igyekszem olyan körülményeket teremteni vendégeim számára, melyek hatására ki tudnak szakadni ebből a rohanó világból, így felszabadultan és elégedetten távoznak.

Bőrtípusod alapján, együtt választjuk meg a NEKED megfelelő kezelést kortól és nemtől függően.

Arckezelések során többségben AINHOA termékeket használok, de előfordulnak Clarena és Germaine de Capuccini termékek is, melyek egytől-egyig természetes és növényi alapú professzionális készítmények.

Szolgáltatásaim között megtalálhatóak:

  • Szemöldökszedés csipesszel és/vagy gyantával - 2.000 Ft
  • Szemöldökfestés - 2.500 Ft
  • Szemöldökszedés és festés - 3.500 Ft
  • Szempillafestés - 2.500 Ft
  • Szempilla lifting - 8.500 Ft
  • Szempilla lifting + szempillafestés 9.500 Ft

Gyantázás Nőknek:

  • Szemöldök - 2.000 Ft
  • Bajusz/Áll - 1.500 Ft
  • Arc két oldala+áll - 2.500 Ft
  • Hónalj - 2.500 Ft
  • Kar könyékig - 3.000 Ft
  • Teljes kar - 3.500 Ft
  • Has - 3.500 Ft
  • Láb térdig - 3.500 Ft
  • Comb - 4.000 Ft
  • Láb végig - 5.500 Ft
  • Bikini vonal/Fenék - 3.000 Ft
  • Intim - 6.500 Ft

Gyantázás Féfiaknak:

  • Szemöldök - 2.000 Ft
  • Orr/Fül - 2.000 Ft
  • Hónalj - 3.000 Ft
  • Kar könyékig - 3.500 Ft
  • Teljes kar - 4.500 Ft
  • Has-mellkas - 5.000 Ft
  • Hát - 5.000 Ft
  • Derék - 3.500 Ft
  • Láb térdig - 5.000 Ft
  • Láb végig - 7.000 Ft

Sminkek:
 

  • Nappali vagy tabló smink - 5.500 Ft
  • Alkalmi smink - 7.000 Ft
  • Menyasszonyi / esküvői próbasmink - 4.500 Ft
  • Menyasszonyi smink - 8.500 Ft

Arckezelések:
 

  • Hidroabrázió – Ultrahangos peeling - 5.500 Ft
  •  Hidroabrázió arcmasszázzsal - 8.500 Ft
  • Arcmasszázs - 5.500 Ft
  • Arc-, nyak-, dekoltázsmasszázs - 6.500 Ft
  • Hideg-meleg arcvasalás - 7.000 Ft
  • Hideg-meleg arcvasalás masszázzsal - 9.000 Ft
  • Tű nélküli mezoterápiás kezelés - 11.500 F
  • Tű nélküli mezoterápiás kezelés masszázzsal - 13.500 Ft
  • Tini tisztítás tű nélküli mezoterápiával - 14.500 Ft
  • Nagykezelés tű nélküli mezoterápiával - 20.500 Ft
  • Tini tisztítás - 8.500 Ft
  • Tini tisztítás UH-gal - 11.000 Ft
  • Ultrahangos kezelés - 7.500 Ft
  • Ultrahangos kezelés masszázzsal - 10.500 Ft
  • Nagykezelés UH-gal vagy arcmasszázzsal - 14.000 Ft
  • Nagykezelés - 17.500 Ft
  • Kozmetikai kezelés hidroabrázióval +2.000 Ft
  • Tű nélküli mezoterápiás kezelések (TNM)-AJÁNDÉK hidroabrázióval!

Pénz visszatérítésre nincs nálunk lehetőség!